Ez az, ami maradt egy Krasznahorkai-kabátból negyven évnyi lakhatás után
Semmi nem kezdődik.
Van egy felszín, amelyen megmarad a nedvesség, és néhány perc múlva már nem lesz ott. Senki nem rögzíti az eltűnés pillanatát.
A levegő mozog, mintha a mozgás nem cselekvés volna, hanem tulajdonság.
Egyetlen pont sem kiindulás.
A nyomok nem azért jelennek meg, hogy olvassák őket. Megszületnek, mert valami áthaladt, és eltűnnek, mert semmi nem tartja meg őket.
A világ nem emlékszik arra, ami nem igényelt emlékezetet. És ez nem veszteség.
Az időnek nincs iránya, amelyet fenn kellene tartani. Egyszerűen megengedi a fennmaradást azoknak a dolgoknak, amelyek nem tudják, hogy fennmaradnak.
Itt lehet lenni. És lehet nem lenni. A különbség nem jön létre.
Itt már nem emelkednek. Nem azért, mert nem lehet. Hanem mert tovább nincs szükség.
Ami mozgás volt, jelenlétté vált. Ami szó volt, feltétellé lett.
Ezen a magasságon nem magyaráznak. Itt nem adnak hozzá jelentéseket, mert egyik sem tűnik el hozzáadás nélkül.
Innen elég látható. Akkor is, ha semmi sem látszik.