A szöveg a dedikáció prológusaként működik, és felvázolja a könyv kulcstémáját — az önismeretet. A „Vendégségben önmagamnál” az introspekció metaforája. Kulcstétel: „De van egyetlenegy… Ez a találkozás önmagunkkal.”
A delphoi „Ismerd meg önmagad”; az önismeret szókratészi hangsúlya; Augustinus — Isten megismerése a lélek megismerésén át.
Az individuáció folyamata Jung szerint; önreflexió; az identitásválság mint az új önmeghatározás kiváltója.
Kérdőív-párbeszéd forma; az „ő” az Anima, a múzsa vagy egy belső párbeszéd. Kulcsmotívumok: egység a kozmosszal, a szellemi elsőbbsége, a csend értéke, az élet esztétizálása, szinesztézia, a „Fekete négyzet” mint személyes űrhajó.
A csend és az éter axiológiája; a világ hangból és színből, rezgés révén történő keletkezésének elmélete.
Az introvertált esztéta; a Nap, a Víz és az Anya archetípusa.
A lótusz motívuma mint a tapasztalat „iszapjából” kinövő bölcsesség.
A tapasztalat episztemológiája; a lótusz szimbolikája (buddhizmus/hinduizmus).
A nehéz tapasztalatok lelki feldolgozása; poszttraumás növekedés.
„Viselkedési vonal”; a végtelen reakciót elindító „reagens” metaforája.
Determinizmus és szabad akarat a benyomások értelmezésében.
A bevésődés elmélete; Adler „életstílusa”; narratív pszichológia.
A műfaj szerzői fokozatai: „vibroverspróza”, „korai harmat”, „spontán-kontinuális szublimáció”. Alkalmasság interdiszciplináris kutatásra: Schopenhauer, Nietzsche, Hazrat Inayat Khan, optika, Freud/Jung, Charcot.
A szöveg metairodalmi jellege; az alkotás filozófiája mint szublimáció.
Szerzői önbemutatás; szublimáció Freud szerint.
Kvázi-jogi stílus; ironikus „korlátozások” az oktatásra, az orvoslásra, a gyógyszeriparra, a politikára és az űrturizmusra.
A társadalmi intézmények kritikája; a tudás ezoterikus jellege.
A „tiltott gyümölcs” mechanizmusa; a szerzői „én” grandiózussága.
Nap és Hold egyszerre; a navigáció hiánya; a Paradicsom és a Pokol — egy és ugyanaz.
Transzcendencia; a dualizmus meghaladása (advaita); a nem-kettősség misztikus tapasztalata.
Módosult tudatállapot; a régi ego szétesése; unio mystica.
A varjak mint a gonosz; a vörös és a fekete színszimbolikája; a testi és szellemi érintkezés mint győzelem a gonosz felett.
Dionüszoszi/apollóni; a jó és a rossz dualizmusa; szakrális erotika.
Az Árnyék archetípusa; a libidó mint védőerő; az ellentétek integrációja.
Az alkotói ihlet mint fizikai erő; az idő, amely „elveszíti élét”; az utóirat Rómeóról és Júliáról.
Khronosz és kairosz; szabadság az időtől.
A „flow-állapot” Csíkszentmihályi szerint.
„Szemem tükrei”; a mindentudás és az önmagunk nem-ismerésének paradoxona.
A szókratészi paradoxon megfordítva; kollektív tudat (Jung/Vernadszkij).
A Bölcs Öreg archetípusa; a Persona és az Önvaló konfliktusa.
A világok „őrlésének finomsága” (durva/finom); utópikus gyermek-„különcök”; „az ablak, amely elveszítette keretét”.
Platón Ideák-világa; filozófiai idealizmus; a materializmus kritikája.
A finom világ mint tudatállapot; a Paradicsom / az Aranykor archetípusa.
A fényképről totyogó „kis rosszcsont”; „Tövig nyomni!”.
Egzisztencializmus: autenticitás és konformizmus; a vallás és a hagyomány kritikája.
A „Belső Gyermek” fogalma; elfojtás; integráció.
Az eső mint az örök élet szinonimája; a gyerekek, a szerelmesek és a halak mint az eső „bölcsei”.
Vitalizmus; panteisztikus motívumok; az autenticitás etikája a szégyennel szemben.
A víz szimbolikája; kapcsolat a „Belső Gyermekkel”.
„Lebegjenek, ne földeljék le magukat”; a „mérhetetlen szív” és a „napelem”.
A szerelem axiológiája; panteizmus; carpe diem.
A libidó mint egyetemes energia; nárcizmus és összeolvadás.
Isten mint „társ” — deszakralizáció; a felelősségtől való félelem.
Feuerbach, Nietzsche, Sartre — a vallás kritikája mint „rosszhiszeműség”.
Kivetítés; külső kontrollhely; a vallás mint lelki védekezés.
A képlet: „Az ember semmi és minden egyszerre”.
Sztoicizmus (apatheia); keleti anatta / súnjatá.
Érzelemszabályozás; paradox terápia; önmegvalósítás Maslow szerint.
„Pálya nyílik a bölcsesség felé”; a férfi, aki „elszakadt a földi vonzástól”.
A hegyek szakrális földrajza; a városi élet kritikája.
Terápiás környezet; csúcsélmények (Maslow).
Az ízmetafora: „édes” (gyermekkor) és „fanyar” (tapasztalat); a finálé — a bolygó mint „torta”.
A fejlődés dialektikája; a hedonizmus kritikája.
Átmenet az örömelvből a valóságelvbe (Freud).
A halál ideális helye — a jég a sark közelében; a temetők kritikája; „Néma csend… Végre.”
Tanatológia; a rituálé kritikája; radikális individualizmus.
Halálszorongás; a tisztaság igénye.
A suttogás mint energia és esztétika; a suttogás fizikája a kiáltással szemben; Szkrjabin, Čiurlionis.
A suttogás metafizikája; a halkság esztétikája a hangos művészettel szemben.
Az introverzió értéke; szublimáció.
A homokvár és a felnőtt „háza”.
Folyamatfilozófia; mulandóság (buddhista anicsa); ragaszkodásmentesség.
A játék lélektana; szorongás és kötődés.
A légzés mint az üresség „őrlése”; egy magányos alak, amely a kozmikus ritmusban lélegzik.
A nihilizmus és meghaladása; pránájáma; mikrokozmosz és makrokozmosz.
Munka az egzisztenciális szorongással; mindfulness.
A „fehér holló”; a „viszketés” átalakítása az alkotás által; belső intertextualitás a 8. és a 20. epizóddal.
Az esztétika mint a túlélés eszköze; az alkotás örökkévalósága.
Szublimáció; a depresszív állapot leküzdése.
A „tékozló fiú” hazatérése; gyógyulás a hétköznapi dolgok által.
Az „Otthon” fogalma mint metafizikai állapot.
A Nagy Anya archetípusa; terápiás regresszió.
Kiegészítő lencse: a három női alak mint saját korábbi megtestesüléseink anyáinak lelke.
Két mező „rövidzárlata” — két tudat misztikus érintkezése.
Platonizmus (anamnézisz); az alkotás metafizikája mint közvetítés.
A kollektív tudattalan; az alkotói áramlat; deperszonalizáció az alkotásban.
A törékeny emberi alkotások és az örök, önmagát megújító Élet.
Hérakleitosz és Parmenidész; vitalizmus; a halál tagadása.
Az idő szubjektív megélése; életkoron túli identitás.
Az ellentét: az esőtől menekülő többség és a konvencióktól szabad „nők”.
Az emberközpontúság kritikája; naturalizmus; a pillanatban élő kapcsolatok etikája.
Két viselkedési stratégia; az Anima kivetítése; a kötelezettségtől való félelem.